Kérdés: Az öngyilkosság a legszélsőségesebb lépése a kétségbeesésnek. Ma az öngyilkosságok egész egyszerűen elborítják az egész világot, olyan nagy számban fordulnak elő. Miért történik mindez?

Válasz: A modern világban élő ember kétségbeesett, mivel nem talál értelmet az életében. Nem látja maga előtt a célt, és még csak az okát sem látja, miért kell szenvednie ebben a világban.

Másrészről olyannyira fejlett, hogy mindent megért, ami történik, mindent, ami történhet, és így végső soron azt a döntést hozza, hogy véget vet életének. Hiszen minek is élne és szenvedne, ha lehetséges nem létezni, és nem szenvedni? Ez így logikus is.

Természetesen azt senki nem állítja, hogy ez a helyes döntés, de mindenesetre a lépés érthető. Ha az ember felfedezi, hogy ebben a világban, a mi világunkban, elérheti a tökéletes életet; megismerheti és megértheti, hogy mi célból él, és hogyan működik az univerzum, és hogy létezik egy tökéletes és örök-érvényű végkifejlet, ami elérhető számára, akkor lehetségessé válik, hogy komoly mértékben átalakuljon a negatív öngyilkossági statisztika. Ez jelenti a zsákutcából kivezető utat.

Két hét múlva egy Virtuális Kabbala Kongresszust rendezünk. Ez nem lesz egy egyszerű kapcsolat, amit ott elérhetünk egymás között, mivel ennek a szintnek az előkészítése a Teremtés kezdetén, milliárd évekkel ezelőtt megkezdődött. Ezek ráadásul csak az anyagi világra vonatkozó évek, ezt megelőzően spirituális cselekedetek sora irányult ennek a kapcsolatnak a kiépítésre, a spirituális világokban. Végezetül eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol elkezdtük érezni az edények törését, a kapcsolattal ellentétes minőséget annak érdekében, hogy eljuttasson minket ez is a kívánatos szintű kapcsolathoz. 

Kijelenthetjük, hogy ebben a pillanatban a legalacsonyabb szintű kiinduló ponton vagyunk, amelyből a folyamatos felemelkedés kezdődik a Teremtés programjával egyezésben, amely a teremtés céljához vezet minket, ami mindannyiunkat egyesít a Teremtővel. A teljes világmindenség, az összes világ, valamennyi csillag és galaxis, egyetlen egységpontban áll kapcsolatban egymással, és nekünk ezt a pontot kell elérnünk.

Az ehhez a célhoz vezető út első állomása, a két hét múlva megtartandó Virtuális Kongresszus. Úgy tűnhet, ez nem annyira fontos, de fel kell ismernünk, hogy a fontosság mértéke a korrigálatlan, önző vágyaink mértékével vannak összhangban.  Tény azonban az is, hogy az egységre irányuló vágy ebben a különleges időszakban a kongresszuson résztvevő több ezer ember között, önmagában rendkívül fontos.

Ez az első kongresszus, ami a Korona Vírus időszakában kerül megrendezésre. Februárban lebonyolítottuk az éves világ kongresszusunkat, pontosan a karantént megelőzően. Olyan volt ez, mint amikor valaki éppen elkapja a már induló vonat utolsó kocsiját és felszáll rá. Megtartottuk a kongresszust és az ajtó becsapódott mögöttünk.

Most elkezdtük átszervezni a működési rendszerünket a Korona Vírus időszaka miatt. Átment rajtunk a járvány első hulláma, és megértettük, miről is szól ez. Az emberiség azonban nem érti még, mi történik valójában. A járvány nem múlt el, halad előre, mint a fejlődés gőzhengere, és új formát ad az emberiségnek.

Ez a hatalmas úthenger pontosan felettünk gördül át, és bele fog döngölni minket a földbe, ha csak ilyen formában vagyunk képesek egymáshoz tapadni. Ne várjuk meg tehát a fejlődésünk megcsúszását és térdre esését, hanem cselekedjünk a saját számlánkra. Olyan, mint amikor a rossz gyereket az anyukája megbünteti, hogy megfelelően kezdjen viselkedni. Akkor a gyereknek nincs más kiútja a reménytelenségből, engedelmeskednie kell. A mi esetünkben is a Korona Vírus pontosan ilyen kényszert jelent a számunkra.

Fel kell emelkedni ahhoz az állapothoz, ahol megérthetjük, hogy a Természet Anya – azaz a Teremtő – mit vár el tőlünk, mibe kell beleegyeznünk, és mit kell elfogadnunk.

Azt akarjuk, hogy ez az első kongresszusa az új korszaknak, új állapotba emeljen bennünket, de nem úgy, ahogy ezt megelőzően egy asztal körül ültünk, beszélgettünk, étkeztünk és össze-ölelkeztünk. Nem kell mindent elutasítanunk, csak mert nem ülhetünk egy teremben, és nem térhetünk vissza a múltba. Az elmúlt, örökre. Minden újat hálásan kell fogadnunk, és megértéssel kell megvizsgálnunk.

Az új állapotok, még erőteljesebb kapcsolatot követelnek tőlünk. Ahogy látjuk az anyagi világban a változásokat, amilyen módon azok megjelennek, csak azért, hogy ráébresszenek minket a nagyobb, belső kapcsolatok szükségességére, hogy a külső formák ne zavarhassanak minket össze, ne adhassák meg annak az illúzióját, hogy már összekapcsol minket a tény, hogy több ezer ember ül fizikailag egy helyen.

Most nincs meg a lehetőség ilyen találkozókra, Nem ülhetünk egy teremben, még csak nem is törekedhetünk fizikai találkozókra. Nekünk spirituálisan kell összekapcsolódni, egy emberként, egy szívvel. Ezért ez egy teljesen új kongresszus, egy új korszakban. Semmi nem lesz ebben, az elmúlt kongresszusokból, ez egy új szint, új megközelítéssel, új hozzáállással. Úgy kell erre a kongresszusra tekintenünk, mint egy spirituális szintre, ahova fel kell emelkednünk.

Én mindenkivel össze akarok kapcsolódni, de hol és hogyan? A spirituális szintre emelkedéssel a spirituális hely, ahol a kongresszus valójában bonyolódik, a Teremtőn belül van. Be kell lépnünk erre a helyre, és ezen a helyen akarnunk kell létezni, egyesülni egymással a Teremtőn belül. A Teremtő egyik neve, „a Hely (Makom)” és mi pontosan itt rendezzük meg a kongresszusunkat, ahol mindenki együtt lesz annak érdekében, hogy támogassuk egymást, a Teremtővel való összeolvadásban, azon a szinten, ahol az első, spirituális lépés vár ránk.

Nem tudom átadni az érzéseket, amik a szívünkben vannak. Reméljük, hogy együtt felfedezzük ezeket az állapotokat és érezni fogjuk a kapcsolatot egymás között, a Teremtőn belül, ezen az első, új korszakot nyitó Kabbala Kongresszuson.

A vírus azt tanítja nekünk, hogy rajtunk múlik, hogy mások egészségére gondoljunk, és senkinek se ártsunk. A probléma az, hogy nem értjük, hogy az összes nehézség azért jött, hogy felelősebbé váljunk egymásért. A mi veszteségünk, ha nem vesszük figyelembe egymást. Az első hullámot óvintézkedésekkel legyőztük, majd elvetjük őket, tehát nem csoda, hogy második hullám megérkezett. Hamarosan a világ arról fog beszélni, hogy Izrael áll a csapás hátterében. A világnak mentális, nem kémiai gyógymódra van szüksége, amely a megfelelő kapcsolat köztünk, és ez kiterjed az egész világra. Tőlünk függ, hogy kifejlesszük azt az érzést, hogy mindannyian egy lélek vagyunk.