Az ember az Egyiptomból való kivonulásával emelkedik, egoizmusa fölé. Amíg ki nem lép az egoizmusából, még nem tekinthető embernek, mivel ő még kegyelmes a saját egoista természetével. Az egoizmus fölé emelkedésével, az ember némileg hasonlóvá válik a Teremtőhöz, és Ádámnak hívják.

Ezért az emberi szint, Pesah-nál kezdődik. De onnan a Szfírák számának megfelelően, hét hónapos időszakot kell átélnünk, amely során a megszerzési vágyától az adakozási vágy felé haladunk. A Pesach utáni hetedik hónapban kezdődik Rosh HaShanah (új év); új kezdet, amikor valóban elkezdünk új spirituális fokozatot építeni.

Előtte azonban őszinte belső elszámolást kell tartani, miszerint,  mik vagyunk, honnan jövünk, mit kell építenünk, mitől kell eltávolodnunk, és mihez kellene közelebb kerülnünk. Ezért van az új év előtt a Slichot (bűnbánat) nevű időszak, amelyben egy belső feltárást végzünk, azaz, hogy honnan jövünk, milyen minőségből és milyen minőséget szeretnénk elérni? Szeretnénk áttérni a kapni-akarásból az adományozásra, az állatias elméről az értelem feletti hitre, azaz a spirituális értelemhez a Teremtő elvéhez.

Ha ahelyett, hogy nézzük, érezzük és észleljük a világot, állatias szemekkel, a valóság újfajta felfogására akarunk jutni, és mindent az adományozás szemével, a hit erejével akarunk látni. Akkor e világ helyett egy jövőbeli világot fogjuk látni. Mindez Rosh HaShanah-t szimbolizálja – az új változások kezdetét.

Ez az év nagyon különleges, mert hatalmas változások történnek az egész emberiséggel. Először él át az egész emberiség ilyen radikális változást; ez valóban Rosh HaShanah – egy új év kezdete, új változások, mindenki számára.

Ezt a Teremtő ígéretének beteljesülésének tekintjük. Azokat, akik megpróbálják megérteni ezt és segítenek az emberiségnek ezt helyesen, gyorsan, mindenki iránti szeretettel és a Teremtő iránti szeretettel elérni, Izraelnek hívják, (aminek a jelentése Isra-El=Yashar-El) egyenesen a Teremtőhöz.

Ez az állapot csak Adam HaRishon összetört lelkének kijavításával érhető el. Amit a Teremtő szándékosan tört össze azért, hogy most össze tudjuk állítani, mint a gyerekek a LEGO-darabokat, hogy ebből jobban megérthessük azt a spirituális életet, amelyhez el kell jutnunk.

Ezért örülünk, hogy minden nap hatalmas előre-lépéseket teszünk az egoista természetünk gonoszságának feltárásában, valamint a “jó” felismerésében, azaz annak megértésében, hogy csak egy “jó kapcsolat” az ami megmentheti az emberiséget. Ez az egyetlen gyógymód a koronavírus ellen.

Ezért boldogan üdvözöljük Rosh HaShanah különleges ünnepét – a változások kezdetét.

Miért szokás megbocsátást kérni ezen ünnep előtt? A Teremtőnek nincs szüksége bűnbánatunkra. Ő teremtette meg azokat a feltételeket, amelyekért bocsánatot kell kérjek. De ha korrigáltan reagálok rájuk, az azt jelenti, hogy kikorrigálódott bennem, azaz megértettem a Teremtő rajtam végzett munkáját, és hogy Vele, -már mint társával- dolgozom. Ebben a “párkapcsolatban” sok fokozat létezik: szolgáló, bűnös, barát, szeretett-egyetlen és még sok más.

A Teremtőnek nincs szüksége bűnbánatunkra és korrekcióinkra. Nekünk van szükségünk ezekre, hogy kiemelkedjünk a tudatlanság, félreértés és a tudás iránti érzéketlenségből, abba a Felső Rendszer folyamatával való érzékenységbe, ahol megértjük a Teremtő programját. Nem csak megértjük, hanem elkezdjük irányítani ezt a programot. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik először megteszik az első félénk lépéseket ebben a világban, megtanulnak benne élni, és végül felnőnek és elkezdenek irányítani.

Ugyanígy fokozatosan bekapcsolódunk a spirituális valóságba, amíg meg nem értjük a Teremtőt és a vele való összetapadást, sőt átvesszük Tőle az irányítás gyeplőjét, ahogy írva van: „A fiaim legyőznek Engem” Valójában csak mi tudjuk kontroll alatt tartani a gonosz hajlamot, és azt jóvá alakítani.

Csak azt kérhetjük, ami rajtunk múlik, azaz megkérhetjük a Teremtőt, hogy adjon nekünk erőt, okot, érzéseket és képességet a helyes cselekedetek végrehajtására. Jöjjön el hozzánk. Ily módon bekerülünk a Teremtő által létrehozott világba, és elmozdulunk annak Végső Korrekciója felé.

A világ Végső Korrekciójának állomásán vagyunk. Eddig a világot szelektíven, apró részekben korrigálták, mintha az egyik alkatrészt a másik után cserélték volna le egy autóban: a motort,

sebességváltó-házat, a sebességváltót stb. De aztán elkezdjük összes javítást összerakni, és elindítjuk az egész rendszert.

Mindeddig a múlt összes Kabbalistája személyes, részleges korrekciókat hajtott végre Adam HaRishon közös lelkének rendszerében, részről-részre javítva azt. Most azonban itt az ideje a legfontosabb munkának: a részek közötti kommunikáció megteremtésének és a teljes rendszer együttes elindításának.

Ez egy másik munka. Nagyon különleges. Azaz kapcsolatot kell létesítenünk az összes rész között, miután megértettük, hogy erre szükség van. Ezért ez csak a kölcsönös kapcsolatunk révén lehetséges, a könnyű vágyaktól a vaskosakig, a bensőségtől a külsőségig. De végül el kell indítanunk a teljes rendszert.

Nem kérjük a Teremtőt, hogy fedje fel önmagát, hanem mi magunk akarjuk kinyilatkoztatni őt, a Kli-nk (edényünk) összeállításával. A Kli ugyanúgy fog működni, mint a Teremtő, és ebből a munkából megértjük Őt. Ez a Felső Erő kinyilatkoztatása, amelyre vágyunk.

Mintha apámhoz és anyámhoz szeretnék hasonlítani nemcsak a történeteik révén, hanem azáltal, hogy életemet úgy szervezem, hogy megértsem és érezzem őket. Az életből meg fogom érteni, hogy valójában mi történt velük, és hogyan vigyáztak rám, és hogyan tettek meg mindent értem. Ezt hívják „A tetteid által ismerünk meg Téged” mechanizmusának, azaz azt, ami ezt az új időszakot, új évet meghatározza. A világ így halad a korrekció felé.

Michael Laitman, a Quora-n: “Milyen alapvető megértéssel kell rendelkeznie valakinek, mielőtt a Zohár olvasásába kezd? “

Yehuda Ashlag (Baal HaSulam), a nagy Kabbalista, aki a Sulam (Létra) magyarázatokat írt a Zohár Könyvéhez, ezen túlmenően pedig négy bevezetőt is írt a Zohárhoz annak érdekében, hogy erős alapokat adjon számunkra ennek a könyvnek a megközelítéséhez.

Anélkül, hogy átfogóan megértsük azokat a koncepciókat, melyeket Baal HaSulam írt le ezekben a bevezetőkben, lehetetlen elérni a pontos értelmét A Zohárnak, és a könyv hatékony olvasása is lehetetlen, amely A Zohárban foglalt spirituális elérés tekintetében.  

A Zohár a spirituális világokról szól, a teremtmények vágyai, szándékai és cselekedetei összefüggéseiről, amikor kapcsolatba kerülnek a Teremtővel. Mivel egy ellentétes, fizikai valóságban létezünk, semmit nem értünk a spirituális világról. Megszületünk és egy egoista, emberi természetbe nevelkedünk bele, amely csak a saját előnyeire törekszik, egyáltalán nem véve figyelembe a többi embert. 

Így, amikor A Zohárt olvassuk, minden előzetes felkészülés nélkül, úgy tűnik, mintha egy idegen nyelven írt szöveg lenne előttünk – ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy anyanyelvünkön vannak a mondatok – amely szövegek furcsa meséket írnak le és minden más ábrázolás erőltetettnek tűnik.

Lényegtelen, mennyire tudunk kapcsolódni ahhoz, amit A Zohárban olvasunk, ha nincs kialakult érzékelésünk a spirituális világokban, melyek ellentétesek a velünk született receptív érzékszervek adta benyomásokkal, akkor elérhetetlen a megértése A Zohár Könyvében leírt és ábrázolt állapotoknak.

Ráadásul a Zohár maga – és a Kabbalisták is – sokszor vitában állnak a napjainkban feltáruló szövegek fogalmainak megértését tekintve, különösen igaz ez a napjainkban zajló események tükrében, mikor egyre több embernek lenne szüksége arra, ami A Zohárban bele van foglaltatva.

Ha a megszerző, egoista természetünket, amely kizárólag saját előnyeit keresi mindenben, lecserélnénk spirituális irányultságú, mások szeretetére mutató szándékok vezérelte vágyakra, azonnal megértenénk, amiről ez a csodálatos könyv beszél. Ilyen hajlamokkal közelítve a könyvhöz, egyre több rétege tárulna fel a spirituális világoknak a könyv nyomán.

Azonban kaphatunk-e bármit A Zohárból, miközben hiányzik a spirituális természetünk, és be vagyunk zárva az emberi egó börtönébe?

Amit kaphatunk, azt úgy hívja a Kabbala, hogy “Segula,” ami egyfajta különleges gyógyszert jelent. Ha azzal a szándékkal közeledünk A Zohár Könyve olvasásához, hogy segítsen a természetünk átalakításában – az egoizmusból, altruistába, a fizikaiságból a spirituálisba váltásban – akkor a könyv egy különleges ragyogásba öltözteti a lelkünket, amit “Ohr Makif” (“Körülölelő Fény”) nevezünk, amely dolgozni kezd rajtunk, elindítva a kért transzformációt.

Az olvasásból így spirituális erők nyilvánulnak meg, melyek feltárják a spirituális világokat, elérhetővé téve a szeretet és az adakozás minőségét, melyek elkezdik az olvasó valóságát kitölteni.

Mivel A Zohár Könyvét egy olyan csoport Kabbalista írta, akik elérték a legmagasabb spirituális szintet, és a könyvön keresztül osztották meg, az általuk megtapasztalt adakozást és szeretetet. Ezért elég, ha ugyanazt a természetet elérjük, amit ők, és ez által megérthetjük és érezhetjük mindazt, amit A Zohár Könyve ábrázol.

Kérdés: A koronavírus járvány alatt bolygónk lecsillapodott. Földrengések szempontjából kisebb az aktivitás. Az emberek elszigetelődése otthonukban, és a tény, hogy nem kellett üzemekbe és irodákba járniuk, lehetővé tette, hogy meghalljuk a Föld hangját, és értesüljünk arról hogy, mi történik bolygónk belsejében.

A tudósok végre képesek helyes méréseket végezni. Kiderül, hogy az emberi aktivitás okozta az összes nyugtalanságot, szorongást, a hurrikánokat, vulkánkitöréseket és a többit.

Többek között azt is megtudhattuk, hogy miként reagál a természet. Egyszer csak figyelmesek lettek rá, hogy Chile fővárosa, Santiago körül egy puma sétálgatott. London külvárosaiban pedig őzek mászkáltak. A vadállatok gyakorlatilag behatoltak a városokba.

Milliárdokat akartunk invesztálni a természet helyreállításába. Fákat ültetni, megtisztítani az óceánokat, és így tovább. Lehet, hogy ezeket a milliárdokat inkább arra kéne fordítani, hogy az embereket otthon tartsuk, és a természet ennek eredményeképp önmagától magához térjen? Más szavakkal: különítsünk el alapokat oktatási programokra, hogy az emberek  egész életükben tanulhassanak. A természet pedig magától meggyógyítja önmagát.

Dr. Michael Laitman: Ragyogó ötlet. Teljesen egyetértek veled. A lényeg, hogy ne folyjunk bele a természet dolgába, és minden rendben lesz.

Hagyjuk a természetet helyreállni. Ne avatkozzunk közbe, és meggyógyul. Nem tudjuk elképzelni, hogy mire képes. A Földgolyó más irányba forog, a Nap másképpen süt, a madarak, meg minden, amit akarsz, egyszerűen minden meg fog változni. Egy idő után megmérjük a fő paramétereket. A légkört persze nem veszem ide. Meg fogunk döbbenni. Olyan lesz, mintha egy másik bolygón lennénk.

Minden döntésünk mögött az egoizmusunk található. A természet nem tudja ezt kezelni. Semmi jót nem vagyunk képesek tenni, amíg nem korrigáltuk egoizmusunkat. Csak ha már kijavítottuk, akkor cselekedhetünk helyesen, és akkor is csak korrekciónk mértékében. 

A legfontosabb elv, hogy ne a természet, hanem önmagad korrekciójára törekedj! Ha korrigálja magát, az ember kissé kilép a természet mellé, és megérti, hogy semmi szükség, hogy bármibe is beleavatkozzon. Csak annyi a dolga, hogy szépen belesimuljon a természet integrál egészébe.

Nem értjük a természet tökéletességét és integrál jellegét. Ki kell kapcsolni az agyunkat, leállítani a tevékenységünket mindaddig, amíg nem korrigáltuk saját egoizmusunkat.

Kérdés: Mire költené azt a rengeteg pénzt és adományt, amit a természet helyreállítására fordítottak?

Válasz: Arra, hogy meggyógyítsuk az emberi természetet. Azaz, oktatásra, az ember egójának korrigálására. Semmi másra! Ez a legnagyobb ellenségünk, és semmi jóra nem számíthatunk tőle a jövőben sem. Ha a közeli jövőben nem lépünk ezen a téren, a természet a vírusnál is keményebben csap le ránk.

Mennyi pénzt, hány milliárdot fektettünk be, hogy egyre fejlettebbek legyünk, és meg fogod látni, hogy a közeljövőben mindettől meg kell szabadulnunk, és csakis a létezésünk szempontjából legalapvetőbb és nélkülözhetetlen dolgokat hagyhatjuk meg. Semmi mást!

Kérdés: Ki készítheti el az ember és egoizmusának korrekciójára vonatkozó programot?

Válasz: Nem kell elkészíteni, már létezik. Már csak az kell, hogy komolyan alkalmazzuk a Föld minden élőlényére.

Mostantól kezdve tilos bármit tenni a másik személlyel, amit az illető nem akar. Ahogy Hillel mondta: „Ne tedd barátoddal, amit te magad gyűlölsz!”

Képzeld el, milyen lesz a Föld, ha csak ezt sikerül elérnünk! Ez csak az első része a programnak – amikor nem okozol kárt a másiknak. A második rész, amikor kizárólag jót cselekszel a többiekkel.

Ezt követeli tőlünk a természet. Ide vezet el minket. Manapság első ízben az emberiség történetében olyan fejlődési fokra jutottunk, ami soha korábban nem létezett. 

A program tesz mindent. Különböző stádiumokban, minden feloldásra kerül. A kivitelezés folyik, és mindenki egyet ért. Mi mást tehetnénk?

Így hát nem szükséges megkérdezni, hogyan segíthetnénk. Csak a programot kell támogatnunk. Fel kell keltenünk a vágyat iránta, hogy minél többen bólintsanak rá. És akkor minden családban, minden közösségben, a városban, az államban, az egész Földön barátságos légkör fog uralkodni. 

Ez minden. Igyekeznünk kell engedni, hogy a természet dolgozzon rajtunk. Belső erőnkkel és vágyódásunkkal kell megérteni és támogatni, hogy mindez valósággá válhasson.

Két hét múlva egy Virtuális Kabbala Kongresszust rendezünk. Ez nem lesz egy egyszerű kapcsolat, amit ott elérhetünk egymás között, mivel ennek a szintnek az előkészítése a Teremtés kezdetén, milliárd évekkel ezelőtt megkezdődött. Ezek ráadásul csak az anyagi világra vonatkozó évek, ezt megelőzően spirituális cselekedetek sora irányult ennek a kapcsolatnak a kiépítésre, a spirituális világokban. Végezetül eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol elkezdtük érezni az edények törését, a kapcsolattal ellentétes minőséget annak érdekében, hogy eljuttasson minket ez is a kívánatos szintű kapcsolathoz. 

Kijelenthetjük, hogy ebben a pillanatban a legalacsonyabb szintű kiinduló ponton vagyunk, amelyből a folyamatos felemelkedés kezdődik a Teremtés programjával egyezésben, amely a teremtés céljához vezet minket, ami mindannyiunkat egyesít a Teremtővel. A teljes világmindenség, az összes világ, valamennyi csillag és galaxis, egyetlen egységpontban áll kapcsolatban egymással, és nekünk ezt a pontot kell elérnünk.

Az ehhez a célhoz vezető út első állomása, a két hét múlva megtartandó Virtuális Kongresszus. Úgy tűnhet, ez nem annyira fontos, de fel kell ismernünk, hogy a fontosság mértéke a korrigálatlan, önző vágyaink mértékével vannak összhangban.  Tény azonban az is, hogy az egységre irányuló vágy ebben a különleges időszakban a kongresszuson résztvevő több ezer ember között, önmagában rendkívül fontos.

Ez az első kongresszus, ami a Korona Vírus időszakában kerül megrendezésre. Februárban lebonyolítottuk az éves világ kongresszusunkat, pontosan a karantént megelőzően. Olyan volt ez, mint amikor valaki éppen elkapja a már induló vonat utolsó kocsiját és felszáll rá. Megtartottuk a kongresszust és az ajtó becsapódott mögöttünk.

Most elkezdtük átszervezni a működési rendszerünket a Korona Vírus időszaka miatt. Átment rajtunk a járvány első hulláma, és megértettük, miről is szól ez. Az emberiség azonban nem érti még, mi történik valójában. A járvány nem múlt el, halad előre, mint a fejlődés gőzhengere, és új formát ad az emberiségnek.

Ez a hatalmas úthenger pontosan felettünk gördül át, és bele fog döngölni minket a földbe, ha csak ilyen formában vagyunk képesek egymáshoz tapadni. Ne várjuk meg tehát a fejlődésünk megcsúszását és térdre esését, hanem cselekedjünk a saját számlánkra. Olyan, mint amikor a rossz gyereket az anyukája megbünteti, hogy megfelelően kezdjen viselkedni. Akkor a gyereknek nincs más kiútja a reménytelenségből, engedelmeskednie kell. A mi esetünkben is a Korona Vírus pontosan ilyen kényszert jelent a számunkra.

Fel kell emelkedni ahhoz az állapothoz, ahol megérthetjük, hogy a Természet Anya – azaz a Teremtő – mit vár el tőlünk, mibe kell beleegyeznünk, és mit kell elfogadnunk.

Azt akarjuk, hogy ez az első kongresszusa az új korszaknak, új állapotba emeljen bennünket, de nem úgy, ahogy ezt megelőzően egy asztal körül ültünk, beszélgettünk, étkeztünk és össze-ölelkeztünk. Nem kell mindent elutasítanunk, csak mert nem ülhetünk egy teremben, és nem térhetünk vissza a múltba. Az elmúlt, örökre. Minden újat hálásan kell fogadnunk, és megértéssel kell megvizsgálnunk.

Az új állapotok, még erőteljesebb kapcsolatot követelnek tőlünk. Ahogy látjuk az anyagi világban a változásokat, amilyen módon azok megjelennek, csak azért, hogy ráébresszenek minket a nagyobb, belső kapcsolatok szükségességére, hogy a külső formák ne zavarhassanak minket össze, ne adhassák meg annak az illúzióját, hogy már összekapcsol minket a tény, hogy több ezer ember ül fizikailag egy helyen.

Most nincs meg a lehetőség ilyen találkozókra, Nem ülhetünk egy teremben, még csak nem is törekedhetünk fizikai találkozókra. Nekünk spirituálisan kell összekapcsolódni, egy emberként, egy szívvel. Ezért ez egy teljesen új kongresszus, egy új korszakban. Semmi nem lesz ebben, az elmúlt kongresszusokból, ez egy új szint, új megközelítéssel, új hozzáállással. Úgy kell erre a kongresszusra tekintenünk, mint egy spirituális szintre, ahova fel kell emelkednünk.

Én mindenkivel össze akarok kapcsolódni, de hol és hogyan? A spirituális szintre emelkedéssel a spirituális hely, ahol a kongresszus valójában bonyolódik, a Teremtőn belül van. Be kell lépnünk erre a helyre, és ezen a helyen akarnunk kell létezni, egyesülni egymással a Teremtőn belül. A Teremtő egyik neve, „a Hely (Makom)” és mi pontosan itt rendezzük meg a kongresszusunkat, ahol mindenki együtt lesz annak érdekében, hogy támogassuk egymást, a Teremtővel való összeolvadásban, azon a szinten, ahol az első, spirituális lépés vár ránk.

Nem tudom átadni az érzéseket, amik a szívünkben vannak. Reméljük, hogy együtt felfedezzük ezeket az állapotokat és érezni fogjuk a kapcsolatot egymás között, a Teremtőn belül, ezen az első, új korszakot nyitó Kabbala Kongresszuson.