Kérdés: A biológusok sok élő organizmusnál azt találták, hogy képesek kollektív döntést hozni. Néhány baktériumtörzs például az uniformitást egy specifikus kémiai anyag kibocsátásával éri el. Lehetséges, hogy az egymással történő kommunikáció ilyen formája a veszély jelzésére szolgál. 

A halraj gyorsabb és pontosabb a ragadozó azonosításában, mint egyetlen hal. Különálló emberek, legyenek bármilyen intelligens és magas IQ-val rendelkező egyének, nem képesek olyan problémákat megoldani, amivel egy adott csoport sikerrel birkózik meg. Vagyis léteznek félreérthetetlen megnyilvánulásai a kollektív elmének.

Itt azonban szembesülünk egy paradoxonnal. Egyrészt az emberi történelem során a természet végig az individualitásunkat fejlesztette. Másfelől megfigyelhető, hogy nem a legerősebb éli túl, hanem az, aki inkább hajlandó az együttműködésre. Hogyan lehet feloldani ezt a paradoxont?

Válasz: Az individualitást nem szabad az integralitás, kölcsönösség, illetve egymással való helyes kapcsolódás ellentéteként felfogni.

Minden rendszerben léteznek különálló elemek. Ezek mindegyike nagyon fontos, és a maga módján tökéletes. De a köztük kialakuló interakciót olyanra kell hangolni, hogy érzéseik, befolyásuk és egymással történő kombinációik tekintetében azt éljék meg, hogy közös kölcsönkapcsolataik irányítják őket.

Egyfelől szeretnénk olyan csoportot, ami különleges és zseniális képességű emberekből áll. Ugyanakkor szükséges, hogy abszolút integráció, kapcsolat és interakció legyen közöttük. Különben semmit nem érnek ezek a nagyszerű egyének.

Kérdés: Vagyis a természetes kiválasztódás és az együttes evolúció egymás mellett léteznek?

Válasz: Ténykérdés, hogy az evolúciót a természettől kaptuk. De az evolúció mellett, vagy bizonyos értelemben, azzal ellentétes módon, a természet azt is megköveteli tőlünk, hogy egységesüljünk, és minden generációval kidolgozottabbak legyenek az egymás közti kapcsolataink. Sok nemzedék óta nem tettük ezt meg, ezért komoly szenvedések érnek minket.