Amerika a világ többi részéhez hasonlóan egy láthatatlan ellenség ellen folytat háborút, a Covid-19 vírus ellen. Ugyanakkor a vírus megelőzésére szolgáló eszközök, mint az arcmaszkok, igencsak láthatóak. Ez, a megelőzést szolgáló intézkedés megosztotta a társadalmat azok között, akik visszautasítják a maszkok használatát arra hivatkozva, hogy az csorbítja szabad választásukat, és azok között, akik az arc maszkok használatát a szolidaritás jelének tartják mások iránt, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. Ennélfogva a vírus egy példaértékű gyakorlatot adott nekünk a kölcsönös felelősséggel kapcsolatban, mivel mindannyiunknak meg kell értenünk, hogy egyetlen hajóban evezünk, ezért a közösség jólétének figyelembevétele fontosabb kell hogy legyen, mint az egyéni számításaink.

“Sokan úgy érzik, hogy az arc eltakarása csorbítja a szabad akaratot – viszont, ha többen viselnék az arcmaszkokat, akkor nagyobb szabadságunk lenne arra, hogy kimenjünk.” –  mondta az Egyesült Államok Fősebésze Jerome Adams. Különböző kutatások azt mutatják, hogy az arc eltakarása kritikusan fontos ahhoz, hogy csökkentsük a vírusfertőzés terjedését, és mégis nagyon sok ember megtagadja az arcmaszk kötelező viseletét a közterületeken. Mások az utolsó betűig követik az orvosi utasításokat, míg legtöbben valahol a kettő között lavíroznak.

Mivel a COVID-19 vírus egy új, korábban még nem ismert betegség, ezért kiváltotta belőlünk az ismeretlentől való félelmet. Fogalmunk sincs, mi történne ha “Isten ments” megfertőződnénk, és ez a bizonytalanság érzése, egy általános hisztériához vezet.

A koronavírus betegséget tárgyalja a világon az összes média reggeltől-estig, és minden politikus vagy szakértő megpróbálja kihasználni a helyzetet arra, hogy megmutassák milyen okosak, milyen fontosak, és hogy ők ismerik a legjobban az országuk előre jutásának módját. Hogyha véletlenül igazuk van, akkor azt saját maguknak tulajdonítják, de ha nincs igazuk, akkor az már valaki másnak a hibája. Mint mindig, most is a sikernek sok szülője van, míg a kudarc, az anyátlan marad.

Hogyha el lennének különítve az óvatosak és óvatlanok, akkor talán jobban meg lehetett volna oldani ezt a problémát. Azonban mindannyian elválaszthatatlanul össze vagyunk kapcsolódva ebben a helyzetben. Szóval mit tehetünk? A megoldás a rizikó kiszámításában rejlik. Ha én rendkívüli módon aggódom a betegség miatt, vagy egyáltalán nem aggódom, vagy valahol a kettő között vagyok, akkor lehet, hogy meg kellene változtatnom, hogy mire irányítom a figyelmemet. Más szóval, ahelyett, hogy azt nézem én, mit érzek, és attól rettegek, hogy elkapom a vírust, inkább arra kell gondolnom, hogy az viselkedésem hogyan befolyásol másokat.

Azaz, azt kell mondjam magamnak, hogy egy potenciális vírushordozó vagyok, és az hogy mások megfertőződnek vagy sem, az rajtam múlik. Ennek megfelelően, bárhol is vagyok, minden egyes pillanatban meg kell fontolni a viselkedésemet, és beállítani arra magamat, hogy biztosítsam, hogy mások egészségét óvva, nem adom át a vírust nekik.

Sajnos a publikum még nincs tudatában ennek a személyes felelősségnek, mivel napról-napra ellentmondásos véleményeket kapunk az orvosoktól és másoktól. Ez összezavar minket. Noha a vélemények sokszínűsége az egy pozitív dolog, hogy különböző lehetőségeket veszünk figyelembe, de végezetül a publikumnak világos és tájékozott útmutatásra van szüksége.

Hogyha ugyanúgy folytatjuk tovább, ahogy most haladunk, akkor ugyanott találjuk magunkat ahol eddig, azaz mindenki a saját tanácsát fogja követni, és nem lesz lehetőség az általános jólét érdekében óvintézkedéseket tenni. Ez még inkább eltávolítja majd az embereket attól a biztonságtól, amit egy helyesen elrendezett társadalom nyújthat. Az a helyzet, hogy ahol mindenki a saját természetes ösztöneit, gondolatait követi, és csak saját magát veszi figyelembe, az csak káoszt okoz, ami előbb-utóbb anarchiához vezet.

Ha mindenki beleegyezne abba, hogy az arcmaszk viselése mások érdekében történik, ez megelőzheti azt, hogy belecsússzunk egy ilyen társadalmi káoszba. Bármikor, amikor vita van a közösség és az egyén között, a közösség véleményét kell elfogadnunk. Miért? Mivel ezáltal a természet általános, összekapcsoló erejéhez igazítjuk magunkat, amely képes pozitívan átitatni a társadalmat, az egyén negatív, önző erejével szemben, mely csak rend a megzavarásához, káoszhoz vezet. Ahogy írva van, “Az emberek sokaságában található a király dicsősége“. (Példabeszédek: 14:28) Valójában ez a lényeg.

Bár néhányan óvatosak, mások meg óvatlanok az eredendő egyéni tulajdonságaik alapján, de egy egészséges társadalomnak teljesen új gondolkodásmód felé kell haladnia – hogy mindent mások érdekében tegyünk. Amikor mindenki megpróbál állandóan mások érdekében cselekedni, akkor ott már nem lesz semmi szükség a túlzott félelemre vagy a közömbösségre. Akkor mindannyian ráhangolódnánk a Természet integrál rendszerére, ahol egyensúly uralkodik, és akkor felfedezzük majd, hogy a legvégső szabadság ott található, ahol mindenki a közösség érdekeit tekinti a legfontosabbnak, hiszen a közösség mindannyiunk összessége.

Kérdés: Ha minden felesleges munkahely eltűnik, a lakosság 90% -a marad munkanélküli. Mit fognak tenni ezek az emberek, és hogyan fogja a gazdaság támogatni önmagát ezen munkahelyek nélkül?

Válasz: De az emberek, akik elfoglalták ezeket a helyeket, nem tettek semmi hasznosat. Miért dolgoztak? Azért hogy szórjuk a pénzt?

Mit félünk feladni? A haszontalan munkát: hogy egyik helyről elvesszük, hogy egy másik ki  tudja venni, és valaki egy másik helyre dobhatja? Szóval egyesek egy lyukat ásnak, mások betemetik?

Kérdés: Baal HaSulam a Nemzet című újságban írta: „Nyilvánvaló, hogy az összes teremtményben rejlő egoizmus mértéke a teremtés valódi létezésének szükséges feltétele. Enélkül önmagában nem lenne önálló és különálló lény. Ez azonban egyáltalán nem tagadhatja meg az emberben az altruizmus mértékét. Csak az szükséges, hogy világos határokat húzzunk a kettő között: Az egoizmus törvényét minden erejében meg kell őrizni, amennyiben az a minimális létezésre vonatkozik. Az esetleges többletről az ember, -engedélyt kap, hogy lemondjon az embertársa jóléte érdekében.”

Csak azt kell megtudnunk, hogy mi szolgálja a többieket. Ez nem csupán a termelés újraelosztása a minimális szükségletek felé, hanem annak meghatározása, hogy miféle előnye származik ebből másoknak. Hogyan fogjuk megtapasztalni ezt, és mi ez a tendencia?

Válasz: Azt hiszem, hogy államok új csoportját kell létrehoznunk, amelyek ezt ténylegesen meg tudják oldani. De olyan vezetőknek kell lenniük, akik megértik a világ integralitását, és a pillanat szükségességét, hogy integrál formába kell azt elvinni..

Kérdés: Hol találhatunk ilyen vezetőket és politikusokat? Nézd mi történik! Trump most Kínát hibáztatja, Kína ugyanúgy reagál, konfliktusok bukkannak fel. Ugyanazok a trendek, mint korábban. A világ nem változott.

Válasz: Nekünk, a Kabbalistáknak, a saját elképzeléseink irányába kell elmozdulnunk. Minden lehetséges módon el kell magyaráznunk tudásunkat, terjesztenünk  és hirdetnünk kell, amely összhangban van a természet törvényeivel.

A természet nem engedi, hogy mást tegyünk. Amint mindenki visszatér a régi módszerekhez, a mutálódott vírus még súlyosabban fog csapást mérni ránk. Most a következményei ártalmatlanok. A statisztikák szerint a vírus világméretű uralma alatt jóval kevesebb ember halt meg, mintha nem létezett volna.

 De a vírus az emberiség egész rendszerével dolgozik, és ha nem tesszük azt, amire rámutat, azaz ha nem válunk egymással szorosan összekapcsolódottá, akkor semmi jó nem sül ki belőle. Csak várd ki és nézd meg. Még mindig csak úton vagyunk efelé. Azt látom, hogy sajnos minden ország vissza akar térni ahhoz a helyzethez, ahogyan a dolgok a múltban voltak.

Mi egy önző anyagból épülünk fel, ahol elsősorban saját hasznunkat nézzük mások kárára.

Minél tovább fejlődünk az egónk annál nagyobbra nő, és különösen a mi időszakunkban, az egónk olyan mértékben kifejlődött, hogy egyre nehezebbnek találjuk, hogy magunkat kitöltsük, vágyainkat beteljesítjük

Az életük szükségszerűségein túl (étel, szex, család, lakóhely) az egónk arra kényszerít minket, hogy gazdagságot, hatalmat és a hírnevet tartsuk fontosnak, és ez olyan mértékű, hogy sok ember az egész életét annak szenteli, hogy ezeket egyre magasabb szinten elérje.

Azonban ha megértjük, hogy túl minden fizikai célunkon, úgy is láthatjuk magunkat, hogy van egy sokkal magasztosabb cél – ami vár mindannyiunkra, amely arra irányul, hogy elnyerjük, az örök lelket, a véget nem érő kitöltést, egy teljes valóságérzékelést – harmóniát és egyensúlyt a Természet adakozó minőségeivel, akkor azonnal megértenénk, hogy a fizikai örömök mennyire nem lényegesek, mert csak átmenetiek és nagyon véges idejű, kitöltést adnak.

Írva van, a spirituális célról, hogy azok által akik már azt elérték, hogy ha az ember képes lenne akár egy morzsányi spirituális örömöt átélni, akkor hajlandó lenne feladni mindent, a fizikai világban, a spirituális növekedés érdekében

Azonban ez a spirituális öröm rejtve van előlünk.

Mindez azért van, mert ha ez könnyen elérhető lenne, akkor mi egyszerűen odatapadnánk a spiritualitáshoz, azért mivel sokkal nagyobb örömöt adna számunkra, mint bármi amit ebben a világban elérhetünk, és ezáltal, hogy így cselekednénk nem lenne semmilyen szabad választásunk a spirituális élet követésében. 

Mi akkor lépünk a spirituális útra, amikor egyfajta ürességet és betöltetlenséget érzünk a fizikai vágyainkban. Bármekkora mértékben is képesek vagyunk magunkat megtölteni étellel, szexel, családdal, pénzzel, tisztelettel, hatalommal és tudással, még is  állandóan úgy érezzük, hogy valami még mindig hiányzik, valami mást keresünk, és előbb utóbb elkezdjük keresni az élet értelmét és esszenciáját.

Ezek az egzisztenciális kérdések, együtt a fizikai vágyak keserű tapasztalatával, elvezetik az embert a spirituális kutatáshoz, ahol különböző spirituális csoportokhoz és, utakhoz fordul, válaszokat keresve és előbb utóbb megérti, hogy miért is élünk, és mi az életünk értelme.

Hogyha mi elérjük annak a felfedezéséhez, hogy annak érdekében élünk, hogy magunkat felemeljük a valóság egy magasabb érzékelésébe, érzésébe, ahol képesek vagyunk az örökkévaló lelket elérni, akkor ennek a spirituális célnak a nagysága elkezd ragyogni, mint az élet abszolút legfontosabb célja, és akkor előbb-utóbb elveszítjük a fizikai világban elérhető gazdagság, hatalom és hírnév fontosságát.

Akkor egy sokkal természetesebb és kiegyensúlyozottabb hozzáállást érünk el a fizikai világgal kapcsolatban is. Nem próbálunk mindenfajta, túlzott, kifacsart felfújt fizikai örömeket és beteljesüléseket keresni, hanem, ehelyett föléjük emelkedünk azzal a szándékkal, hogy elérjük a spirituális célunkat. 

Az az élet, melyet az ablakon túl látunk, az az egymás közötti belső kapcsolataink kivetülése. Az erőszakos demonstrációk az amerikai városokban, a fajgyűlölet elleni tüntetések, és a koronavírus újabb hulláma az egész világon, az mind amiatt a történik, mert nem vagyunk hajlandóak cselekedni, nem vagyunk hajlandóak korrigálni egymás felé való attitűdünket, hozzáállásukat.

A koronavírus betört az életünkbe és deklarálta, hogy „Ti mindannyian egyetlen integrál kapcsolatban léteztek. Mindannyian a Sínai hegy lábánál álltok (gyülölet hegye). Hogyha, nem léptek egységre egymással, ha nem kéritek a Felső Erőt, hogy korrigáljon titeket, akkor ez lesz temetkezési helyetek”. 

A koronavírus azt a célt szolgálja, hogy megmutassa nekünk mennyire egymástól függ az életünk. Ez a függőség „kölcsönös garanciának” hívjuk, mely azt jelenti, hogy nem arra kell gondolnunk, hogy magunkat, hogy védjük meg a koronavírustól, hanem hogy másokat hogy védjünk meg a betegségtől, a helyes egymáshoz való hozásállásukon keresztül.  

Mi történik most? Most, mint egy született egoista azt mondom, hogy elegem van már abból, hogy otthon a karanténban üljek, ki akarok már menni, szórakozni akarok, étterembe akarok menni, kávézni akarok, parkban akarok sétálni, el akarok menni a tengerhez. Ezt és ezt akarom! Mindeközben nem gondolok másokra, mivel semmilyen kölcsönös garancia nem létezik közöttünk. Egyáltalán nem tekintem a többieket fontosnak, nem érzem, hogy hozzám tartoznának, én csak azt teszem ami nekem jó. 

Hogyha, én biztos lennék abban, hogy mindenki más egészséges és én vagyok az egyetlen beteg, akkor továbbra is gondtalanul sétálnék mindenki között, mindenkit megfertőzve. Tudnám pontosan, hogy senki nem fertőz meg engem, hiszen a többiek egészségesek de nem érdekel hogyha ők megfertőződnek. Mit érdekel az engem? Pontosan ez az ami történik, most az emberi társadalmakban Amerikában, Izraelben, Európában és mindenhol máshol. Mindenki csak magára gondol, semmilyen felelősség érzetünk nincs egymás felé. 

Csak akkor kezdünk el a helyes utat járni, amikor otthon ülünk, anélkül,  hogy az orrunkat kidugnánk, mivel félünk attól, hogy megfertőzünk másokat, és többé nem gondolunk magunkra. A koronavírus egy ilyen változáshoz vezet el majd minket, és a vírus addig nem tűnik el, ameddig ez a változás el nem kezdődik. A vírus arra kényszerít majd minket, hogy arra gondoljunk hogyan ne károsítsuk, fertőzzük, bántsuk a másikat. Azaz félni fogunk attól, hogy nehogy másokat bántsunk, másoknak kárt okozzunk és ezért választjuk azt, hogy inkább otthon maradunk.

A koronavírus azt érezteti velünk, hogy mi egy integrális világban élünk, ahol csak akkor maradhatunk egészségesek, hogyha mindannyian betartjuk a kölcsönös garancia feltételeit.

Ez még nem minden, de ez az első szükséges lépés, annak érdekében, hogy elkezdjük a korrekciót.

Akkor majd nem lesz többé szükség megszorításokra, mint például az országok közötti  lezárt határokra, a kötelező két méter megtartására, vagy maszkokra, senki nem lesz kötelezve, hogy bármit meg kelljen tennie. Végülis mindenki gondoskodni fog a másikról és mindent megtesz azért, hogy mások egészségesek maradjanak.

Mélyebben bele kell tekintsünk ennek a vírusfertőzésnek a lényegébe, mivel az megmutatja nekünk, hogy ez nem egy biológiai betegség, hanem egy spirituális állapot amitől szenvedünk, azaz egyenlőre rossz viszony van közöttünk, és hiányzik a kölcsönös garancia amit egymásért vállalunk. Annak érdekében, hogy egy ilyen kölcsönös garanciát, kölcsönös gondoskodást fenntartsunk, szükségünk van a Felső Fényre.

Ennélfogva a koronavírus az felülről érkezett, és felébresztett minket azért, hogy a figyelmünket fölfelé fordítsuk, és kérjük a Felső Fényt, hogy korrigáljon minket, és megadja nekünk az egymás iránti felelősségérzetet, amellyel egyelőre nem rendelkezünk. Akkor majd, elkezdünk gondoskodni, aggódni mások felől, hogy nehogy kárt okozzunk nekik, hanem azt keressük majd, hogyan tudjuk őket segíteni, hogyan lehetünk hasznosak számukra. A kölcsönös garancia az a legnehezebb, az összes erőfeszítés között, mivel ez a korrekció elsődleges része.

Nekem másokra kell gondolnom, részt kell vennem az ő életükben, gondoskodnom kell róluk, éreznem kell a vágyaikat, meg kell értsem, hogyan segíthetek másokat, hogy közelebb kerüljenek a Teremtővel való összeragadáshoz, és összeolvadjanak a Felső Erővel.

Ezek nagyon magasztos koncepciók, melyek a Adam HaRishon lelkének korrekciójához tartoznak. De mi efelé közeledünk, napról-napra mind megértésben mind érzésekben.

Az emberek egészsége, az egységükön és kölcsönös garanciájukon a múlik. Mindenki felelős felebarátja egészségéért, és mindenkinek biztosítania kell, hogy a másik egészséges marad. Ilyen módon megszabadulunk majd a koronavírustól mivel azáltal, hogy így cselekszünk mi az egység integráció felé irányulunk, a kölcsönös garancia felé haladunk, ahogy egy közös integrál edényt építünk.

Mi akkor teszünk majd ilyen lépéseket, amikor már mindenki azért aggódik, hogy hogyan ne fertőzze meg a többieket és nem pedig arról, hogy ő maga hogyan ne fertőződjön meg. Azaz a gondolataink iránya meg kell, hogy forduljon és az értelmünk számításaink ugyancsak ellentétessé kell, hogy váljanak.

Ugyanis, a kölcsönös garancia azt jelenti, hogy én nem gondolhatok magamra tovább, és nem is kell, hogy magamra gondoljak, mivel mindenki más rám gondol. Nekem, pedig a többiekre kell gondolnom, legalább a tízesemre. Így, akkor képesek leszünk mindannyian kölcsönös garanciával létezni, mely fokozatosan kiterjed, majd az egész világra, és akkor a Teremtő megjelenik közöttünk és korrigál minket.

A kölcsönös garanciát együtt kell elfogadjuk most és mindörökre. Egy garancia természeténél fogva nem létezhet megszorításokkal bármilyen feltételekkel, hiszen az a szereteten alapul. A szeretet az nem kompatibilis megszorításokkal, feltételekkel.

A jó létünk a kölcsönös garancián múlik, mivel ez a korrigált rendszer legalapvetőbb törvénye. Annak érdekében, hogy egészségesek legyünk az embereknek egy olyan “testekben” kell élnie, melyek korrekt módon kapcsolódnak össze egymással, és a korrekt kapcsolat az emberi társadalom összes tagja között a kölcsönös garancia, ahol mindenki, mindenki másra gondol, és mindenki másnak csak jót akar. Így össze kell gyűjtsük az egyelőre törött, szétszéledt részeket, és azokat egyetlen “egészséges testbe” kell összekapcsoljuk.

Amikor a kapcsolat és a garancia az összes rész között megjelenik, ebben a “tökéletes testben”, akkor elkezdjük majd az új életet érezni ebben a “testben”, és nem a jelenlegi, mostani, “beteg létezést” érezzük majd, ahol a “test darabokra van szaggatva”, és a “darabok szét vannak szóródva”. Hanem, majd egy új életet érzünk, ahol a Felső Fény kering a “testen” belül, és kitölti az összes részét. Ez azt jelenti, hogy el kell érjük a korrekciót és ezzel együtt az örökkévaló és tökéletes életet.