Kérdés: Hogyan éljek a karantén után? Félek kimenni és az emberekre nézni. Ők is némileg, gyanakvással néznek rám.

Válasz: Én nem látom ezt. Legalábbis magam körül. Itt éppen ellenkezőleg, az autók újra mennek, és az emberek ismét az utcákon sietnek. Láthatod azonban, hogy megváltoztak. Valahogy kissé távol vannak egymástól, nem ugranak közvetlenül oda hozzád, mint korábban.

Talán ilyen módon az ember fokozatosan megérti, hogyan kell figyelmesen viszonyulni másokhoz. Bár most a vírus miatt viselkedünk így, attól tartva, hogy valakitől megfertőződünk, ám fokozatosan ebből az állapotból eljuthatunk egy másikhoz: kölcsönös tisztelet, együttérzés, támogatás és figyelem felé.

Szeretem ezeket a változásokat a világban. Nem fordítunk sok figyelmet erre. Amikor visszatérünk a normál életbe, látni fogjuk, hogy megszabadultunk sok teljesen felesleges tevékenységtől és konvenciótól.

Az emberiségnek úgy kell irányítania a természet egészét, mint egy bölcs, jószívű anya. Lehetőségünk szerint mi vagyunk a legmagasabb rendű teremtmények, de a mai világ minden rossz jelensége az emberi egó következménye. A természetben minden jelenség, legyen az jó vagy rossz, az emberek gondolatainak, és hozzáállásának eredménye. A gonosz akkor jelenik meg, amikor többet veszünk el magunk számára, mint amire szükségünk van,és ezt annak érdekében tesszük  hogy uralkodhassunk mindenki felett. Ha megtanulnánk, hogy jól viszonyuljunk más emberekhez, akkor a természet mozdulatlan, növényi és állati szintje is kiegyensúlyozott lenne.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy a természet globális, és integrált, és meg van az erejük ahhoz,hogy mindent eljuttassanak a korrekcióhoz. Az egyensúly azt jelenti, hogy a természetből csak azt vesszük el, amire testünknek szüksége van az élethez, és a spirituális fejlődés felé fordulunk. A spirituális élet azt jelenti, hogy megtanuljuk, hogyan kell  szeretettel, és egymásra való odafigyeléssel  összekapcsolódnunk, egészen olyan szintig, ahol mindannyian egyetlen emberré olvadunk össze, egy szívvel. Ez az örök, és tökéletes élet tudatosságához vezet minket  a globális, végtelen és Szent Természet szintjén.

Már hosszú ideje haldoklott, de nem tudtunk róla. Azt hittük, hogy még mindig ennek a gyakorlatában vagyunk, hogy ez a legfejlettebb gazdasági rendszer, melyet az emberiség valaha kipróbált, míg valójában a kapitalizmus már hosszú ideje “kaput”, vagy ahogy a “kaput” szót a Webster szótár meghatározza “abszolút bevégeztetett, legyőzött, elpusztított, képtelen működni”. Valóban a kapitalizmust ugyanaz az erő pusztította el, mely abból leginkább nyerni akart: az emberi egó. 

Egy sokkal inkább integrál gondolkodásmódot kell kifejlesztenünk, ahol a cselekedeteinket, számításainkat közösségünk, városaink, országaink és az egész világ érdekében tesszük, saját magunk önző érdeke helyett.

Abban az időben, amikor a kapitalizmus először megjelent ez volt a helyes rendszer az emberiség számára. Segítette a fejlődést, az egészséges versengést, és sok esetben esélyt adott egy jó élet építésére, hogyha az ember hajlandó volt keményen dolgozni. De az elmúlt évtizedek során, ez a kapcsolat a befektetett munka és a jövedelem között el lett törve, össze lett zúzva, és helyette mindenfajta pénzügyi manipulációk és a pénzügyi erők, politikai haszonra való felhasználása váltotta azt fel. Hogy bebizonyítsuk ezt a szakadást csak kérdezzük meg magunktól: hogyha az ország minden egyes iparága és szolgáltatása most hatalmas válságban, rekordméretű zuhanásban van, hogyan lehetséges az, hogy a Wall Street tőzsde rekordméretű profitokat nyer? Ez az ahogy a törött kapcsolat, a befektetett munka és a jövedelem között kinéz. Csak nagyon kevesen nyernek ezen.

Most a koronavírusnak köszönhetően evidensé vállt, hogy a kapitalizmus kifulladt. Én hiszek abban, hogy a mostani pozitív hullám a tőzsdén – a covid-19 vírusfertőzés elején történt rövid zuhanás után -, a kapitalizmus hattyúdalát jelenti. Ez hasonlít ahhoz amikor a haldokló ember még egy utolsó feltámadást érez az elkerülhetetlen halál előtt, ugyanilyen most a Wall Street ünneplése. Mindez rövid életű lesz. Nagyon hamarosan a kapitalizmus a tőzsdével együtt elkezdi végső zuhanását. Ez lehet egy hosszabb, vagy rövidebb folyamat, de így vagy úgy a kapitalizmus befejezte létezését.

Számomra a még zavarób kérdés az, hogy “mi jön ezután?” , mivel ha nem vagyunk óvatosak a jelek egy nagyon sötét új időszakra mutatnak. Radikális erők a világban egyre magabiztosabbá, nyersebbé válnak és megpróbálnak a demokrácia és a kapitalizmus helyett totális rendszert bevezetni. Ez megjelenhet a kommunizmus, fasizmus vagy nácizmus formájában, de bármi legyen is, semmiképp nem lesz jó az egyszerű embereknek.

Mégis pontosan ez fog történni, hogyha passzívak maradunk. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy a világ ma egy integrál rendszerré vált, melynek minden része összekapcsolódik egymással. Bármit amit egyetlen ember tesz, befolyásolja az egész emberiséget. Egy ilyen rendszerben, hogyha csak magunkra gondolunk, csak magunkról gondoskodunk az egy olyan hiba, káros cselekedet, melyet nem engedhetünk meg. Egy sokkal átfogóbb gondolkodást kell kifejlesszünk, ahol számításainkat közösségünk, városunk országunk, és az egész világ érdekében tesszük, saját érdekeink helyett. Hogy ha tudatosak leszünk ezzel kapcsolatban, akkor nem lehet semmi kifogásunk arra, hogy csak passzívan üljünk és engedjük, hogy az események saját maguk fejlődjenek tovább. Publikálnunk kell azt mindenki számára, hogy felelősek vagyunk egymásért.

Azok az erőszakos küzdelmek amiket most láttunk világszerte, azok teljesen ellentétesek a kölcsönös felelősséggel, mivel csak a gyűlöletet és a szakadást növelik. Az, hogy össze vagyunk kapcsolódva és egymástól függünk, azt jelenti, hogy gondoskodnunk kell egymásról. Ugyanúgy ahogy én nem cselekszem erőszakos módon egy családtagommal szemben sem akivel esetleg nem értek egyet, úgy el kell kerülnünk minden erőszakot egymás felé, hiszen a többiekre támaszkodom, tőlük függök, még akkor is hogyha valamilyen oknál fogva nem szeretem őket.

Én nem támogatom se a szocializmust se a kommunizmust bármilyen formában. Ugyanúgy nincs semmilyen politikai irányultságom, nem támogatok semmilyen politikai ideológiát. Engem csak az emberiség jóléte érdekel. Ennek megfelelően a kölcsönös gondoskodást, kölcsönös egymás figyelembevételét és a kölcsönös felelősséget támogatom.

A kapitalizmus halála utáni következő gazdasági rendszer valami olyasmi lesz, melyet még soha nem próbáltunk, mivel még soha nem gondoskodtunk egymásról, hacsak nem családtagjainkról (és még azokról sem mindig). Egyelőre nincs nyilvánvaló terve ennek az új jövőbeni gazdaságnak, hiszen először is el kell kezdjünk gondoskodni egymásról, de ahogy elkezdünk majd gondoskodni, tudjuk majd hogy mit is kell tennünk. 

Ez egy kicsit olyan, mint amikor egy nő először anyává válik. Ameddig az első gyermek meg nem születik a nőnek fogalma nincs arról hogyan váljon anyává. De ahogy a gyermek megszületett azonnal tudja, érzi, hogy mit kell tennie, mivel a kisbaba iránti szeretete irányítja őt az anyaság felé.

Ugyanez igaz arra a társadalomra, mely a kölcsönös gondoskodásra alapul. Ameddig el nem kezdjük azt építeni, nem tudjuk mit kell tennünk. De ahogy megtesszük az első lépéseket, a tudás jön majd magától, a kölcsönös egymásról való gondoskodáson keresztül.

Mindez lehetséges, és sürgős. Hogyha várunk tovább, akkor a radikális, diktatórikus erők túl sok erőt és támogatást nyernek, és akkor a társadalmat egy teljesen ellentétes irányba tolják majd.

Kérdés: Az utóbbi húsz évben a családi egység megbomlásának lehettünk tanúi. Manapság, főként a fejlett európai országokban, nagy számú ember él egyedül.

Jelenleg pedig a koronavírus segítségével a természet karanténba helyezett minket, ahol a korlátozás miatt csak családi körben lehetünk. Jelentheti ez azt, hogy a természet megkísérel visszaterelni bennünket a család természetes alapegységébe?

Válasz: A természet az egység létrehozására kényszerít minket. A helyes, pozitív módon kell megvalósítanunk ezt, önszántunkból szükséges áthelyezni a gyakorlatba. Mint ahogy azt is, hogy az emberi közösség egésze, mind a nyolc milliárd ember egyetlen, Ádámnak nevezett organizmust hozzon létre.

Vagy tudatosan hozzuk létre az egységet, ahol egymást kiegészítve alkotjuk meg Ádám rendszerét, vagy a természet a koronavírushoz hasonló nyomásgyakorlással vesz rá minket.

Kérdés: Képes lehet egy család természetes módon elsajátítani, hogy miként viszonyuljanak a tagok egymáshoz, hogy aztán hasonló módon bánjanak másokkal is?

Válasz: Igen. De a család tisztán természetes kapcsolódásokból áll. Bizonyos mértékben ez az állatoknál is jelen van. De az emberi közegben ez az egység igen érdekes, különleges és időtálló. Persze árnyalatokban gazdag. Ez az az egység, amelyből a társadalomnak ki kell fejlődnie.

De mivel a társadalom pillanatnyilag nem a helyes irányba halad, azaz nem a Teremtő elérésének szintje felé, vagyis az emberi létezés következő stádiuma felé fejlődik, ezért az emberi szint folyamatos rombolásnak van kitéve. Így a család egysége is a felbomlás felé tart.

Megjegyzés: Ha megnézzük a statisztikai adatokat, szembetűnő, hogy a családon belüli konfliktusoknak drasztikusan magas az aránya. Ebből kiindulva, valószínűtlen, hogy bárki is tanuljon az alapján, amit a családon belüli kapcsolataiból tapasztal.

Dr. Laitman kommentje: Ez valóban így van. De csupán azért, mert nincs meg az emberekben a családi egység létrehozásának célja.

Láthatjuk hogy most a családok működésének alapja az, hogy férj és feleség reggeltől-estig dolgozik valahol. Este hazatérnek, néhány percet a gyerekeknek szentelnek, megvacsoráznak, legtöbbször valami előre elkészített ételt fogyasztanak, aztán lefeküdnek. Ez nem egyesíti a családtagokat, nem hoz létre egységet. A gyerekek csak terhet jelentenek a szülők számára. Óvodába, majd iskolába küldik, és ritkán látják őket. 

Úgy szerveztük meg az életünket, hogy az elválaszt minket egymástól. Ezért magának a munkának, a társadalomnak és életnek a szerkezete az, ami romba dönti a családot.

Kérdés: Hogyan segíthet a tetteinkért való felelősségvállalás, megváltoztatni ezt a világot?

Válasz: Attól függ, hogy mennyire érzékeljük magunkat és az emberi társadalmat egyetlen organizmusként, annak érdekében, hogy hasonlóvá váljunk az általános természethez, ahelyett, hogy szemben állnánk azzal, miközben folyamatosan csapásokat kapunk tőle.

Már látjuk, hogyan pusztítjuk el bolygónkat, és semmit sem tehetünk ezzel. Egoizmusunk a pusztítás felé vezet minket.

Ennek ellenére gondolkodnunk kell arról, hogyan változtathatjuk meg viselkedésünket. Ez azonban lehetetlen, kivéve, ha megváltoztatjuk egoista természetünket. Ezért a legfontosabb kérdés: hogyan változtathatjuk azt meg? Ellenkező esetben a bolygó már nem visel el minket többé. Tehát gondolkodjunk azon, hogy mit tegyünk.

Kérdés: Ön úgy beszél a Természetről, mint ami az én saját minőségeim eredője. Mint valami, ami láthatólag rajtam múlik. Vannak abszolút értelemben vett, kőbe vésett törvények, erők, amik az észlelésemtől függetlenül működnek?

Válasz: Hogyne lennének. De a te célod, hogy megértsd a természet integrál jellegét. Mivel csak az érzékszerveiden keresztül érzékeled a világot, ezért szükséges ezeket az érzékszerveket, leváltani a helyes valóságérzékelés miatt. 

Kérdés: Vagyis nekem, a természet részecskéjének,  az integrál képet kellene éreznem?

Válasz: Igen, ezért beszél kizárólag erről a Kabbala. Hogy megértsük, a természet egészét, el kell lazulnunk, és ahogy fogalmaznak, az egoizmusunk fölé kell emelkednünk. Akkor majd megérezzük Természetet, de nem az egoizmusunkon keresztül, hanem rajtunk kívül létező rendszerként. 

Megérezhetjük, hogy nem egyénként létezünk, hanem egy tökéletes, örök-életű egész részeként. Nem önmagunkat érezzük, hanem a nagy képet, mint egészet, a működését ennek a rendszernek, amelyben minden egy kölcsönös mozgásban van kiegészítve egymást, kommunikálva egymással, abszolút integrációban.  

Ekkor értjük meg, hogy miben szenvedünk hiányt. Hogy mit kell még hozzátennünk, ehhez az örök-életű, tökéletes, integrál összképet. Amint ez keresztülhalad a szubjektivitásunkon, egoizmusunkon, a valóság torzított képét tárja elénk.

Az egyénnek, a pénzért meg nem vásárolható biztonságérzetét, a közösségtől kell megkapnia.  A pénz nem segíti az embert, hogy megvédje magát az olyan ártalmas tényezőkkel szemben, mint a koronavírus. A közösségi élet ellenben segíti. A koronavírus megmutatja, hogy önző kapcsolataink ellentétesek a természet integrális jellegével. Ha az emberiség nem hoz létre egyetlen nagy közösséget, nem éljük túl a 21. századot. Egoista emberi természetünk szemszögéből nézve úgy fest a kép, hogy minden egyes ember a világ királya akar lenni. Ez az oka, amiért meg kell tanítani az embereknek, hogyan folytassanak közösségi életet. A Globális Természet részét képezzük. Megtanuljuk, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz, és a természethez integrál módon, és ha ez megtörténik, minden egyenesbe kerül.

A valóság két erőt foglal magába, a női és a férfi jellegű erőket. A köztük lévő, egymást kiegészítő egyensúly teremt meg mindent, amit magunk körül látunk, az egész világmindenséget. Azonban az emberek különbözőek. Bennünk a masculin, férfierő dominált évezredekig, meglehetősen zord eredményeket produkálva. A feminin, női erő, az egyetlen, ami képes életet teremteni és gondozni azt, nagymértékben hiányzik az emberi közösségekből, az utolsó évtizedekig.

A dolgok azonban változnak. Az utolsó években a nők kiléptek a virtualitásból, ahol semmilyen hatásuk nem volt a közösségre, és államok vezetőivé, nemzetközi pénzügyi intézmények vezetőivé váltak, – mint például a Nemzetközi Valutaalap – vagy az Egyesült Államok jegybankja, és más, prominens pozíciók. 

Ez nem véletlen.

Ahogy a természetben a masculin és a feminin erők egyforma erejűek, még is annyira különbözőek, és mindegyiknek meg van a maga hozzájárulása az egészhez, az emberi társadalomhoz, és meg kell tanulnunk, milyen módon olvadhatnak bele a nők a közösségbe pozitív és konstruktív módon.

Pillanatnyilag sok nő, aki elért valamilyen vezetői pozíciót, sok esetben férfi attitűdöket vesznek fel. Ez ellentmondásos, mert pontosan a gondoskodó női minőségekre lenne szükségünk.

A közösség egy tanulási folyamatban van, mit is jelent a női elem a közösségi élet szempontjából. Mondhatjuk, hogy van egy példánk erre, a saját családunk. A családban, a férfi tradicionálisan a család fejeként van elfogadva, minden férfi, aki nős, igazolhatja, hogy a valódi főnök a családban a nő. A nőknek meg van az a képessége, hogy sokkal jobban hajt végre többrétű feladatokat, mint egy férfi, mert jobban priorizál és érzi, mire van szükség, mint egy férfi. 

A helyzet mára sokkal jobb lett, mint néhány évtizede, de még mindig van mit fejlődni.

Ahogy a háztartásokban, az üzleti és a mindennapi életben a nők sajátos képességeik miatt, meg kell, hogy kapják a tiszteletet és az elfogadást. Még meg kell tanulnunk, hogyan adjuk meg egy nőnek az őt megillető helyet az irányításban anélkül, hogy különböző viselkedésekre kényszerítenénk, mint a férfiakat. Számunkra pontosan az a minőség hiányzik, amit ők tudnak csak hozzá adni a rendszerhez, és arra kell figyelni, megijesztené a férfiakat a nők vezető szerepe, mivel a férfi minőség szintén szükséges, és amikor a két minőség harmonikusan együttműködik válik lehetségessé a tartós prosperitás.

Valóban, a világ olyan időszak felé halad, ahol a nők egyre több irányító szerepet kapnak, és az emberiség csak nyerhet ez által. Azonban, ahogy mindenben, át kell mennünk egy váltáson itt is, és úgy kell összegyűjtenünk a női minőségeket, hogy közben nem szabad elveszteni a férfi minőségeket, és együtt kell a családiasabb világot építeni az emberiség és minden élő számára.

Kérdés: Ha az emberiség egyetlen organizmus, akkor miért van az, hogy a természet csapásai 

-a bot- 98% -ban a testet érik, és még is az agy, amely mindössze 2%, annak  kell megértenie, felismernie és változást előidéznie?

Válasz: Mindenféle trükkös kérdést kérdeztek tőlem, hogy elkerüljük a spirituális munkát, és semmit se tegyünk. Nem igazán irányítom a folyamatot. Nem reklámügynökként vagy eladóként jöttem hozzátok, és nem a termékemet ajánlom. Nem kopogtatok az ajtódon, és mondom azt, hogy: „Vásárold meg”. Ha akarsz, vásárolsz, ha nem, akkor nem.

Csak azt mondom, hogy a következő csapás rosszabb lesz, és nagyon hamar jön. S ti egyet is értetek ezzel. 

Mit, és hogyan kell tennem, hogy ez ne történjen meg? Aztán azt mondod: „Miért kellene ilyen árat fizetnünk érte, és elkezdenünk tenni valamit? Ha van valami probléma van, megoldjuk azt. ”

De miért kell eljutni addig a pontig, ahol megjelenik a probléma? Mindössze erről beszélek. Én olyan vagyok, mint te, csak látom, minek lesz rossz vége, és nem megijeszteni akarlak.

Minden egyes nap kapok e-maileket és a telefonhívásokat emberektől, akik elmesélik nekem, hogy hat hónappal ezelőtt még mosolygott rájuk az élet, most pedig mindent elvesztettek. Az életük összeomlott és semmilyen jövőt nem látnak. Mindez szívszaggató. Az emberiség napról-napra egyre jobban aggódik, egyre inkább tehetetlennek, és elveszettnek érzi magát. Az emberek már attól félnek, hogy eljön az idő, amikor már nem lesznek képesek enni adni gyermekeiknek.

Ahogy a vírus arra kötelezett minket,  hogy igenis gondolnunk kell arra, hogy nehogy átadjuk a fertőzést másoknak, most el kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy hogyan fogunk gondoskodni másokról, amikor ételről, italról, lakásról vagy éppen az energiaellátásról van szó.

De mindez, ami történik nem egyfajta büntetés, ami felülről érkezik; ez egy felhívás arra, hogy egyesüljünk, hogy itt az ideje saját magunk helyett másokra gondolni.  Csak így leszünk képesek a jövőnket garantálni, hogy ha együttműködünk. Amíg egyedül cselekszünk és csak magunkért aggódunk – ahogy azt már régóta tesszük – akkor az súlyosbíthatja a helyzetet. Minél tovább várunk, annál több emberrel fog bővülni a szenvedők köre..

A Covid-19 vírus ideális katalizátor a kölcsönös felelősségvállalás felé: hogy ha nem viselünk maszkot, nem tartjuk be a távolságot egymástól, akkor nemcsak azt a kockáztatjuk, hogy mi magunk elkapjuk a vírust, hanem még nagyobb az esélye annak, hogy mi adjuk át másoknak. Ahogy a vírus arra kötelezett minket, hogy vigyáznunk kell másokra, nehogy megfertőzzük őket, most ugyanígy el kell gondolkodnunk a többiek sorsáról is, amikor étel, ital, lakás vagy az energiaellátás kerül szóba.

Meg kell tanítsuk magunknak és másoknak, hogy mit jelent az egymástól való függőség, hogy szorosan össze lettünk kapcsolva és mindenki mindenkitől függ, beleértve azokat is, akiket jelenleg valamilyen okból gyűlölünk. Most mindannyian együtt vagyunk ebben: az egész város, az egész ország, az egész világ.

Hogyha túl sok ember megbetegszik, akkor az élelem-előállítás és az ellátási láncolat kárt szenved. Az éhség pedig az embereket sokkal súlyosabb kétségbeesésbe kergeti, mint amit eddig láttunk, pedig már eddig is sok mindent láttunk. Hogyha minden egyes közösség, város, állam és az egész ország egységre lép, – mondjuk például Amerikában, mindenki odafigyelne arra, hogy minden amerikai megkapja az alapvető szükségleteit, mert megérti mindenki azt, hogy egy hajóban evezünk, – akkor ez elég lesz ahhoz, hogy az ország egy új és jobb jövő felé haladjon. Akkor majd meg fogjuk látni, hogy mindaz a fájdalom, amit a koronavírus eddig okozott, az valójában nem büntetés, hanem egy lecke a kölcsönös felelősségvállalásról.